A Fidesz támogatásával fúrhatja meg a kormány ötletét az ellenzék
Szokatlan módon ellenzéki javaslatra törölnek egy pontot a migrációval kapcsolatos törvénymódosító javaslatból.
Szokatlan módon ellenzéki javaslatra törölnek egy pontot a migrációval kapcsolatos törvénymódosító javaslatból.
Egységét demonstrálta a megmaradt LMP-frakció.
Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt lett a párt két társelnöke, más jelölt nem is volt.
Szél Bernadett mellett a férfi társelnöki posztra is csak egy jelölt van az LMP-nél, a leköszönő Hadházy Ákost a baranyai erős ember, Keresztes László Lóránt válthatja.
Egy-egy jelölt indul csak a két társelnöki posztért.
Keresztes László Lóránt az LMP pécsi politikusa, bejelentkezett a párt társelnöki posztjára.
Kis rosszindulattal mindenki ott volt, aki nem számít a pécsi polgármesterjelöltek első nyilvános vitáján, hiszen a hét jelöltből csak az újrázásra esélyes Páva Zsolt, és legerősebb kihívója, a baloldal által támogatott Cserfainé Kovács Ágnes nem jelent meg. Pedig a meghirdetéskor úgy tűnt, hogy összejöhet, ami Magyarországon nem szokott: nyilvános diskurzus alakulhat ki a hatalom megszerzéséért küzdők között.
Sokan vagyunk, akik a falusiakat képviseljük – mondta a miniszterelnök arra, hogy mi a Fidesz faluprogramja.
Az LMP szerint a kormány súlyos hibái miatt nem lehet a magyar embereket büntetni, ezért az LMP nem támogatja a Sargentini-jelentés elfogadását – közölte Keresztes László Lóránt, az LMP társelnök-frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A posztról lemondott Szél Bernadettet váltja.
Keresztes László Lóránt szerint a XXI. századi pártoknak össze kell fogniuk a NER legyőzése érdekében, de ez nem jelent jobboldali fordulatot.
Keresztes László Lóránt egy interjúban azt mondta, az egyetlen politikai innováció összeborulni a Jobbikkal. Erre reagált Hadházy Ákos.
Keresztes László Lóránt szerint nemzetárulás az, amit a Fidesz csinál, ezért mindent meg kell tenniük azért, hogy bukjon a kormány.
Keresztes László Lóránt váltja Szél Bernadett mellett Hadházy Ákost, a pécsi politikus lett az LMP férfi társelnöke. Nem fél attól, hogy kitakarná Szél a rivaldafényből, mert nem is akar sütkérezni benne. Portré a HVG-ben.